Ember! Mit tettél?! 2020-04-08 - "múmia"

Meghitt magányban szemléltem a „Nagy Alkotó” csodáinak töredékét a természet végtelen művészi palettáján, és közben hallgattam a „suttogó” csendet. A csend, amely halkan, de kíméletlenül szembesített gonosz tetteinkkel és annak drámai következményeivel. A „nagyra méltó” Homo Sapiens környezete tudatos- és ezzel párhuzamosan önpusztító- tetteivel. És tesszük mindezt milyen indíttatásból? Mindössze gyarlóságunk talán két legsúlyosabb elemének indítékából: kapzsiság és hiúság. “A hiúság kifejezetten a kedvencem a bűnök közül” zárta mondandóját nem kis szarkazmussal Al Pacino maga a megtestesült gonosz bőrébe bújva /John Milton/ az Ördög ügyvédje című filmben. /Ha még nem láttad mindenképpen nézd meg. A maga műfajában egy igazi remekmű/


A zöldellő fák, fű, rügyező bokrok, a mező virága, az ég madarai csak teszik a dolgukat, ahogyan azt teremtőjük elrendelte. Hamisítatlanul, őszintén. Ők nem ismerik a hazugság, csalás, a telhetetlenség legfakóbb árnyalatát sem. Ha zöldellni kell akkor zöldellnek, ha virágozni, akkor azt teszik, ha fakó és sápadt lombjaik hullása rendeltetett el, nem ellenkeznek teremtőjükkel, és ha téli elmúlásba küldi őket a világ Ura, elfogadják sorsukat. Ők őszintén hisznek a Teremtő által ígért újjászületésben.


A körülöttem suttogó csendet meghittebbé tette egy dalos madár mennyei szólója, hang amelynek tisztasága és hamisítatlan csengése mellett, Beethoven legcsodálatosabb szimfóniája is kaotikus hangzavarnak tűnne. Ő is tette a dolgát. Épp ahogyan a Teremtője kérte tőle. Nem rettegett, nem pánikolt és nem lopta el társától a harmatcseppet a fa leveléről, az apró magot a fa terméséből. Mi gondolkodó lények pedig skrupulusok nélkül, tudatosan, hidegvérrel gyilkoljuk egymást, a természetet, írtjuk az ég madarát, az erdők fáját. És a fának erre mi a válasza? Nemes “bosszúból” rendületlenül biztosítja számunkra az éltető levegőt amelyet oxigénnek nevezünk.

Mintha a keresztre feszített Jézus allegóriája testesülne meg előttünk: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Ugyanígy tesz a megtépázott a legyilkolt fa is, holott mi bizony tudjuk mit cselekszünk. Bántjuk, és ő mégis segítő jobbot nyújt felénk. A bűnös ember felé. Mert megbocsájt. Még akkor is, ha tudjuk mit cselekszünk.


Nem hallgatunk teremtőnk intelmére, bár fennhangon ugyanazt harsogjuk ősidők óta; védd és oltalmazd a természetet amelyben élsz ember. Aztán egy szempillantás alatt már el is felejtjük "fennkölt" szavainkat, mert vizet prédikálunk és bort iszunk.


„Ne bántsd a fát, hisz ő is érez.
Szép-gyöngén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépd,
hagyd annak ami; épnek, szépnek,
ne bántsd a fát!”
*******************************************************************************************************

       "múmia"